Satisfyer Rotator Plug 1 – Akkus, forgó gyöngyös anál vibrátor (piros)

Kifejettem anális izgatásra tervezett, kettős stimulációval dolgozó, kiváló adottságokkal rendelkező, applikációval is vezérelhető játékszer.

A holmi túlzott méretekkel nem rendelkezik, sem hosszát sem átmérőjét tekintve, de azért első eszköznek, -a fent nevezett célra- azért túlzásnak érezzük. Váza jellemzően merev, bár a felső harmada kissé rugalmas a szárához képest. Felületét szinte teljes egészében selymes tapintású, bőrbarát szilikon borítja, ami a kiszélesedő fejrész oldalán diszkét domború mintája puhának is mondható.

A kúpos rész csúcsában kapott helyet a vibrációt biztosító motor, ami nagyon csendesen, közepes tónusú, precíz rezgésekkel dolgozik, a Satisfyernél már jól megszokott módon. Ereje extrémnek nem mondható, de az átlagost biztosan hozza/meghaladja. 

A második stimulációt a készülék szárában elhelyezett apró golyókból álló, kb. 2 centiméter hosszúságú golyósor adja, mely behelyezés után az ánusz izomzatát stimulálja gyors, forgó mozgásával. A funkció működése szintén csendes, a mozgás határozott, de kíméletes.

Vezérlése szerencsés, a készüléken lévő egyetlen kezelőgomb a domború talprész alján található, kis gyakorlattal kitapintható, és mivel használat közben jól hozzáférhető, akkor is tudjuk vele intézni az irányítás. Más kérdés hogy vele korlátozottan használhatjuk ki a készülékben rejlő tudást. Lenyomva tartásával alaphelyzetbe hozzuk a játékszert, újabb megnyomása indítja a vibrációt és golyósor mozgását, illetve lépteti a stimulációs programot. A kikapcsoláshoz ismét hosszan lenyomva kell tartanunk.

Sokkal jobban járunk ha a bekapcsoláskor egész hosszan tartjuk lenyomva a gombot, ekkor dupla rezgéssel, és diszkrét fényjelzéssel jelzi az eszköz hogy kész a párosodásra, de nem abban az értelemben… Ekkor áll készen arra hogy az okostelefonunkra letöltött Satisfyer App hozzáférjen, ami után a programmal vezérelhetjük a működést. Ott már sokkal több lehetőségünk van, mint zenével való vezérlés, saját rezgésprogram, távoli elérés, stb. Érdemes megnézni a remek applikációt, ami ingyenesen tölthető le, mindkét nagy rendszerre, magyar nyelven.

Fontos hogy a készüléken lévő gombbal a két funkció csak együttesen vezérlehető, közös stimulációs programjaik vannak. Az applikációval viszont különválasztható a két motor működése. Akár együttes, de eltérő sebességű/intenzitású működésre is van lehetőség, de le is állíthatjuk a nem kívánt funkciót.

A termék természetesen teljesen vízálló, áramellátását beépített akkumulátor biztosítja. A dobozban található USB-s töltőkábel másik, mágneses végét a talprészen található felülethez kell hozzáérinteni a töltéskor.

1 db raktáron.

22.890 Ft

1 db raktáron.

Vélemények (0)

Terméktulajdonságok

Márka

Behelyezhető hossz:

11 cm

Extrák

5+7 stimulációs program (5 folyamatos, de eltérő intenzitású + 7 eltérő ritmusú)

,

A készüléken lévő gombbal, a motorok egymással szinkronban működnek

,

Akkumulátoros áramellátás, USB-s töltőkábel a dobozban

,

egyszerű, egygombos vezérlés

,

extra erős, szuper csendes motor

,

Határozott golyósor forgás

,

Közepes tónusú, intenzív vibráció

Hossz

13 cm

Kinek

,

,

Átmérő

3,2 cm x 4,1 cm

Súly

161 gramm

Színek

Piros

Tápellátás

Újratölthető

Vezérlés

Telefonos aplikáció

Vizállóság

Víz alatt is használható

,

Vízálló

Jótállás

1 év jótállás

,

30 napos elállási jog

Anyaga

ABS

,

Bőrbarát szilikon

,

Műanyag

,

Szilikon

Allergének

Ftalátmentes

Funkció

Anális izgatás

,

Forgó

,

Gyöngyös

,

Párban használható

Tanusitvány

IPX7

Vibrátor Méret

Normál

Személyesen is megnéznéd?

Látogass el üzleteinkbe!

Nem szeretsz a futárra várni, vagy szívesen kézbe vennéd a terméket a vásárlás előtt? Látogass el a 3 fizikai szexshopunk egyikébe, ahol weboldalunk minőségi kínálatából személyesen is válogathatsz!

1066 Budapest, Teréz krt. 58

+36 70 336 9001

Érd, Stop Shop, Budai út 13.

+36 30 880 4230

3530 Miskolc, Szentpáli út 13.

+36 70 590 6969

Gyakori kérdések

Tudj meg minden információt.

Mennyire diszkrét a csomagolás?

100%-os diszkréciót vállalunk. A termékeket szabványos légpárnás tasakba vagy kemény karton dobozba csomagoljuk, és mindössze a címzést tartalmazó etikettet ragasztjuk rá. Semmi nem utal a termék tartalmára.

Milyen hamar kapom meg a terméket?

A rendelés leadásától számítva 1-2 munkanapon belül megérkezik hozzád a csomagod, amennyiben minden rendelt termék raktáron van! A szállítás előtti napon e-mailben értesítünk a szállításról.

Hogyan lehet beváltani a vásárlási kupont?

A kosár oldalon van egy kuponkód mező, oda kell bemásolni a kuponkódot és a rendszer automatikusan levonja a kedvezményt.

Van lehetőségem áru cserére visszaküldésre?

Igen van rá lehetőség. Elállási jogod 30 napon belül gyakorolhatod, részleteket lásd, az alábbi linken.

Mit tartalmaz a vételár?

Az oldalunkon feltüntetett árak bruttó árak, és tartalmazzák a mindenkori érvényes ÁFA-t. Semmilyen rejtett költség nincs.

Mire kell figyelni a termékek első használatakor?

Vibrátorok: 
Fontos hogy először próbáljuk ki a terméket (a terméken levő fólia eltávolítása nélkül)! Amennyiben szükséges, rakjunk bele elemet, és ellenőrizzük a funkciókat. A termékek motorjai nem az emberi kéz erejéhez készültek, ezért ne szorítsuk meg a forgó alkatrészeket. 

Fehérneműk: 
Fontos a megfelelő méret kiválasztása! A termékek oldalán megtalálható minden termék mérettáblázata.